HTML

Háziorvosnál vizsgálaton

2008.08.27. 13:28 :: Varázsmogyoró

Hát nem tudom, hogy kinél mit takart a belgyógyászati vizsgálat, de nálam most szinte semmit. Nem csinált a doki EKG-t??!! Az lenne a lényeg! A hasamat két oldalt egyszer-egysszer megnyomta majd egy ujjal megböködte a bokámat. Vérnyomást mért, meg kérdezősködött úgy illendőségből.

A vér, vizelet leletemmel elvolt egy darabig, aztán a TANÁCSOMRA felírta a szükséges dolgokat. Vaspótlás meg mini penicillin. Kértem új vizelet beutalót is, mert ő magától azt se írt volna. Nem tudom, hogy mit gondolt, hogy majd a jövőhéten újra elmegyek és kiseggelem a sort, csakazért, hogy ismétlés képpen másnap megjelenjek az SZTK-ban első reggeli pisivel vizsgálódni? Elmagyarázta, hogy hogyan kell vizeletből mintát venni. Kedves egy ember, na ebben nagyon alapos volt. Szegénykém elfelejtette, hogy eü. dolgozó voltam és anno mikor Porontyot vártam, szinte minden hónapban túlestem ezeken és őt nem zaklattam semmivel, mert házon belül mindent el tudtam intézni pikk-pakk. Csak az a baj, hogy azóta kicserélődtek az emberek a rendelőkben, mára már azt is nehéz elintézni, hogy előjegyzés nélkül bejussak valahova, pedig régen ez nem így volt. Azok a régi szép idők :-)

(Bár megjegyezném, hogy terhesen utáltam a rendelőben még mászkálni is, nehogy laborba meg röntgenben sétafikálni)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsmogyoro.blog.hu/api/trackback/id/tr98635950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niki- picurAnyu 2008.08.28. 12:20:28

Újra kell menni majd belgyógyászatira?
Nekem a 11. héten az egész annyiból állt, hogy megkérdezte dagad-e a bokám, mikor mondtam, hogy nem, akkor már pecsételte is, hogy ez is megvan.
Meg elküldött EKG-ra, meg persze vizelet-és vérvizsgálatra.
De ez a 11. héten volt.

Varázsmogyoró 2008.08.28. 13:06:57

Én elhúztam az időt... már rég le kellett volna tudnom, de először én nem értem rá, aztán a doki szólt, hogy később menjek, mert ez egy hosszabb dolog... hát nem volt az.
Én hiányolom az EKG-t, de majd a jövőhéten elmegyek ismerőshöz, aki szivesen megcsinálja. (Bár ha bajom lenne, az már szerintem kiderült volna)

Niki- picurAnyu 2008.08.29. 11:18:43

Ja, értem. :)
Amúgy meg, ha baj lenne a szíveddel, azt már tuti éreznéd. De azért nem árt majd az az EKG.