HTML

Orvosnál

2008.11.16. 10:20 :: Varázsmogyoró

Pénteken megjártam a dokit. Előre szóltam neki csütörtökön, hogy szeretném ha UH után megnézné a leleteimet meg meg is vizsgálna. Erre a kórházba hívott be nem a rendelőbe. Most legalább láttam, hogy hova kell mennünk, ha majd "szaladni" kell.... állítólag lehetőség van a szülőszoba megtekintésére is, de azt majd csak NST-n lehet egyeztetni.

Először Uh volt. A már nem Dávid gyermekem épp medencevégű fekvésben kacsingatott rám. Azt mondta a doki, hogy már most nagyon huncut fiúcska. Minden rendben van vele. Ezért fáj nekem néha a női szervem, mert rugdossa rendesen.

Aztán megbeszéltük a cukrot. Ismétlést kért, ha megint magas akkor cukortanácsadással egybekötött diéta. Ha rendes, akkor "szabad" vagyok.

A vizeletemben megint volt egy kis baci meg fehérje. Azt mondta, hogy nem sok, de mivel visszatérő ezért kezelni kell, meg ismételni. Augmentint kaptam, ha nem múlik vagy visszajön akkor tenyésztés.

Kaptam beutalót teljes vérképre, mert a házidoki lehagyta a múltkori beutalóról, azt is pótolni kell. Megejtettünk egy vizsgálatot is, mivel mondtam, hogy néha belenyillal a méhszájamba valami. Szerencsére zárt minden, aminek zártnak kell lennie. :-)

Fél óra alatt végeztünk ennyi mindennel. Jókedvű volt és vicces ami rá nem jellemző :-)

NAgyon megnyugodtam, hogy végre valakivel rendesen átbeszélhettem minden kérdésemet. Mostmeg a jövőhetet rászánhatom a laborra... no de sebaj, csak minden rendben legyen.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsmogyoro.blog.hu/api/trackback/id/tr22771485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niki- picurAnyu 2008.11.16. 17:48:33

Mi az, hogy a "már nem Dávid"? Akkor mégsem Dávid lesz? ;)

Varázsmogyoró 2008.11.16. 21:07:52

Ma vettünk egy fiú utónévkönyvet, mert mindenki szerint kicseszés, hogy minden nagy ünnep egy hónapon belül van... keresünk tovább, de egy alternatívának megtartom :-)

Niki- picurAnyu 2008.11.17. 20:00:21

:) Értem. :)) az Ádám pl. emiatt esett ki egyből. :)
süti beállítások módosítása