HTML

Időhiányban

2009.03.23. 09:33 :: Varázsmogyoró

Úgy telnek a napok, hogy csak azt veszem észre, hogy hajtani kell a naptáron.

Kezdünk összerázódni, de persze minden nap van valami új amivel meg kell küzdeni. Egyre többet sétálunk, autózunk, sőtt túlvagyunk egy nagy családi banzájon is, amit én rosszabbul viseltem mint a gyermekeim. LÉnárd nagyon jól bírta, hogy nyúzzák, szinte tépték egymás kezéből a rokonok, mert mindenki szerette volna gyöntölni kicsit. Én ennek annyira nem tudtam örülni, hiszen eddig max. Anyukám dajkálgatta rövid időre és nem kellett riadoznom, hogy ne így meg ne úgy, mert ő az Anyukám és mindent tud, hogy hogy jó nekünk. :-)))

Poronty meg persze kicsit féltékenykedett, mert eddig ha megérkeztünk A Családhoz ő volt a legkisebb mindenki őt ugrálta körül, hogy mennyit nőtt meg milyen szép és okos. Most is foglalkoztak vele, de már Öcsi a kicsi és cuki és nézd buborékot fújt, meg mosolyog.... pedig ezeket ő is tudja!!! :-)))  Hál'Istennek nagy bajok nincsennek, próbálunk rá nagyon odafigyelni, de sajna ez a sorsa az első gyereknek, hogy jönnek a következők.

Voltunk szombaton nagyot sétálni ebéd előtt. Persze Poronty belángosozott, de nem bántam, mert végre jóízűen és sokat evett. Játszóterezett és pónin lovagolt. (Én fáztam, de a gyerekekért mindent!)

Gil ma is ment kontrolra, de a reggeli első vizelet sajna itthon maradt. Eddig nem hívott, hogy vigyem utána, lehet nem is kellett olyan nagyon. Szedi a gyógyszerét, diétázik... a héten még táppénz.

Öcsi súlya (tegnap este szopi előtt): 4750 Gr

Jaj, majdnem elfelejtettem voltunk masszázson. Nagyon jól viselte, tetszett neki, egyszer lepisilt, de ennyi. Persze mi voltunk a legkövérebbek, de a legnagyobbak is. Nem tudom hova nő ez a gyerek. Már a 68-as tipegőket hordja, még kicsit bővek, de a 62-es meg már kicsit kicsi :-D Poronty 4 hónaposan volt hosszra ekkora!!! (súlyra nemtom meg kell néznem)

Egyre többet dumál meg nézelődik. Kezd egyre jobban kitárulni a világ. Amitől el vagyok érzékenyülve, hogy tegnap este úgy szopizott, hogy fogta meg simogatta a kezem. Nem úgy mint eddig, hogy csak reflexből, hanem olyan tudatosan. Annyira jólesett. 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsmogyoro.blog.hu/api/trackback/id/tr991019672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niki- picurAnyu 2009.03.23. 13:35:09

Örülök, hogy jól vagytok, Lénárd nagyon ügyes, szépen nő. :)
REmélem Poronty féltékenykedése nem fog állandósulni, nehéz lehet most neki.
Gilnek továbbra is jobbulást!
süti beállítások módosítása