Nos, emlékül a száraz tények helyett :-)

Szerdán számítottam rá, hogy bent tartanak, de titkon nagyon reménykedtem abban, hogy nem indított szülésben lesz részem, mert nagyon féltem, hogy az hosszú és lassú lesz.

Hál'Istennek a szervezetemben bíztam és az utolsó pillanatban meghozta a tőle várt változást. :-D (azt, hogy ezt csak az utolsó pillanatban jelezte nem róvom fel neki hibának, mert kárpótolt )

Mikor a szülőszobán jelentkeztem láttam a szülésznők meg nővérkék arcán, hogy nagyon nem örülnek nekem, mert arra számítottak, hogy ebből a szülésből csak késő este lesz gyerek, addig meg itt fogom foglalni a helyet. szerencsémre éppen csak egy kismama volt rajtam kívül, aki viszonylag hamar (érkezésem után fél órával) megszülte csepp gyermekét. Olyan jó volt hallani, hogy sírdogál, mert akkor már tudtam, hogy nemsokára nekem is a kezemben lehet a gyermekem, akiről addig csak annyit tudtam biztosan, hogy fiú lesz és valszeg Péter :-D

Gil érkezése után sokkal könnyebben ment minden, mivel unatkozott, ezért engem szórakoztatott. Piszkálta a gépeket, engem... stb. Hozott nekem pogácsát, a szülőszobába!!! Na sokmindenre volt gondom, de enni azért nem nagyon akartam :-))

Néha egy-egy korty ásványvíz nagyon jólesett, de ennyi. A gáztól néha elveszítettem a külvilággal a kapcsolatom, de a fájásokat csak tompította. Poronttyal anno nem kaptam, igaz nem is kértem, de a franc se tudja, hogy jó volt e, mert mikor nem szipákoltam, sokkal nagyobb erővel törtek rám a fájdalmak, mellyeket akkor kibírhatatlannak éreztem. Ahogy telnek a napok, úgy szépülnek a dolgok.

Egyszercsak szóltak, hogy szülünk és passz. Na ezen én is kicsit meglapődtem, de nagyon feldobott, hogy itt a vége. Pillnatok alatt szétkapták az ágyat, kaptam szép zöld csizmát és lehetett nyomni ezerrel. Három nyomásból kibújt a fiatalember. 1-2-re a fejecskéje, 3.-ra a teste bújt elő. Olyan jó volt, hogy a lábam között tették rendbe, mert így mindent láthattam. Anno Porontyot messzebb vitték és a mellemre is már csak "tisztán" tették. Most meg miután Gil elvágta a köldökzsinórt rögvest a mellkasomra fektették Lénárdot, aki azonnal meg is nyugodott, mert ordított szegénykém mikor meglátta a napvilágot (vagy engem, nemtom??!)

4 öltéssel varrtak össze, amiből most nem éreztem túl sokat szerencsére. 2 óra pihenő következett, amiből egyet együtt tölthettünk hárman. Nem tudtunk betelni vele, pedig olyan kis maszatos, ráncos kis tünemény volt, ahogy ott szopizott. Az első pillanattól úgy eszik, mint aki az életéért küzd :-D A maradék egy órában telefonálgattunk, meg Gil felhozta a kocsiból a babacuccost. Anyáék és a nővérem kint vártak, mikor elvitték Lénárdot láthatták egy pillantra, nagyon tetszett persze nekik. Engem is megvártak, hogy egy pillanatra megpusziljanak, gratuláljanak..stb. Jó volt, hogy tudtam velem vannak, ha csak lélekben de akkor is ott vannak és várnak.

Osztályra 8-kor kerültem. 3 ágyas szobába, harmadikként. Viszonylag normális csajok mellé, ők hétfőn szültek. Az egyik baba császáros volt, így arról is sokat megtudtam.

Őket pénteken hazaengedték, de már délben új szobatársakat kaptam szerencsére, mert két tündéri csajjal hozott össze a sors. Azt hiszem elég annyi, hogy az egyik  leányzó állatmentő a másik tanárnéni. Remélem megtaláljuk egymást még, mert igazán jól kijöttünk.

Jobbra tőlem Flórián baba, balra Hanna baba szuszogott, mindkettő gyönyörű kis csöppség volt. Hanna volt az osztályon a legkisebb, így ő a Minimanó nevet kapta a csecsemősöktől. (35 hétre császárral született, de nagyon formáska volt)

Szerencsére első perctől müködtek az ösztöneim, így igazán jól átvészeltük a kórházban töltött napokat. Az osztályos nővérkék általában nagyon kedvesek és aranyosak voltak, de a csecsemősökről inkább nem is nyilatkoznék, mert mindkét szobatársam első gyermekes volt és rengetek kérdésük lett volna, meg kicsit bénáztak is néha, de le se sz@rták őket, még akkor se mikor szóltak, hogy egy kis segítségre lenne szükségük. Én legjobb tudásom szerint próbáltam segíteni, de mindig hozzátettem, hogy én csak a saját tapasztalataim és tudásom alapján mondom amit mondok, nem biztos, hogy az mindenkinek jó ami nekem.

A dokim mindennap rámnézett, de nem vizsgálgatott, csak szóban intéztük. Utolsó nap volt varratszedés és vizsgálat, mindent rendben talált.

Utolsó nap volt egy próbaszopizás Lénárdnak, mert előző nap fogyott kicsit. (Persze 3 szor összetrotyizta magát szegénykém). 50 grammot szopott, azt mondták, hogy több mint jó!!!

3800 grammal született és 3750 grammal jöttünk haza!  Upgar: 10/10 Minden tervszerűen alakult. Szegénykémet megszúrták indulás előtt, na azt én se kívánom senkinek, hogy a 4 napos babáját szúrkálják, mert a szivem szakadt meg, de tudtam, hogy 20 betegségre szűrik Szegeden, ezért inkább kibírtuk valahogy.

Anyáék hoztak minket haza. Itthon várt Poronty Gillel, meg a nővéremék. Nagyon jó volt hazaérkezni, csak rettentő fáradtnak éreztem magam. Lénárd a kocsiban elaludt rendesen, mert szinte fel se lehetett költeni. Szegénykémnek biztos nehéz volt a kinti januári levegő.

Az első éjszakánk nem volt túl fényes, gyakran kelt, szopizott, nézelődött. Volt, hogy 10 percenként, volt, hogy 2 óránként kelt, de ordítani csak tisztábatételkor ordított. Este nem rendeztünk nagy fürcsit, inkább csak olyan popsimosást, mert nem akartuk nagyon macerálni szegényt, meg reggel mosdatták a kórházban. A köldöke nagyon szépen szárad, az egyetlen ami zavar, hogy nagyon száraz a bőre. Azt mondták, hogy mivel túlhordásos volt, kiázott és ennek le kell hámlania. Kenegetjük, kaptunk rá kencét meg olajozzuk.

Volt kint a védőnő, ma jön a gyermekorvos. Nagyon meglettünk dicsérve, minden szempontból. Olyan jólesett, de tudtam, hogy így lesz, hiszen tökéletesek vagyunk természetesen!!!! :-)))))

Nos, hát hirtelen ennyi jutott eszembe, bocsi a hosszaságért, de még így is lenne miről írni.