HTML

Július eleje

2009.07.03. 18:22 :: Varázsmogyoró

Szinte szünet nélkül üzemelek és így is gyakran van lelkiismeretfurdalásom, hogy mi mindent lehetett volna belepaszírozni egy napba.

A délelőtt mindig nagyon gyorsan eltelik. A délután az időjárás függvénye, de mindig akad program szép számmal. Voltunk lovagolni, nagymamázni, strandolni...stb Ma esett az eső, ezért még nem sikerült kimozdulni, bár a teraszon voltunk egy félórácskát, de az édes kevés a gyerekeknek.

Öcsi strandolt egyet velünk. Kicsit féltem tőle, de nagyon jól sült el minden. Porontyot nem zárhatom be egész nyárra, mert tesója született. Sőt, Öcsi is pancsizott kicsit. Reggel korán mentünk, hogy ne a tűző napon aszalódjunk és legyen jó és árnyékos helyünk. Hétköznap kevesen is voltak, meg a gyerekmedence mellett csak az elvakult szülők telepednek le, inkább csak kísérgetik a gyerekeket. Nálunk a programok rég nem a szülőkről szólnak :-))) Azért én is kaptam egy pohár fincsi csapolt barna sört, mert az a népi hiedelem szerint még jót is tesz :-)

Telefonnal fotóztam, majd lesznek képek.

A hajam továbbra is hullik, valamint elkezdtem diétázgatni. Sok víz, kevesebb kaja. :-(

Valszeg "csak" költözöm és itt lesznek az ált. tudnivalók, ott meg a fotók és a "mélyinterjúk". HA lesz időm átgondolom :-)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsmogyoro.blog.hu/api/trackback/id/tr141224976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niki- picurAnyu 2009.07.06. 10:16:16

Hajadat sajnálom, én is félek, hogy lassan kopasz leszek. :))
Képeket meg kíváncsian várom. :)

Nani 2009.07.07. 10:33:52

Szeretnék meghívót kérni, ha zársz, szeretnélek én is olvasni! Puszi!
süti beállítások módosítása